Urald a tested, lelked, ne légy a betegség rabja!

Nem arra születtünk, amivé formált bennünket a társadalom. Kulcsár Edit honlapja.


Kulcsár Editnek hívnak.

Már tíz éve foglalkozom az egészséges, természetes élet tudományával. Rengeteget olvastam, s így ismertem meg sok olyan embert, akiknek a tudásán keresztül én is mindig előrébb tudtam lépni. Mindig csodáltam azokat az időseket, akik korukat meghazudtoló fiatalsággal bírnak. Elkezdett érdekelni ez a dolog. Vajon ők minek köszönhetik a fiatalos lendületüket, szellemi frissességüket? Az egyéni genetika, vagy az életkörülmények befolyásolják mindezt? Nem nehéz választ adni erre a kérdésre. A genetika sok mindent meghatároz, de igazából a körülmények sokkal jobban módosítják az ember életét, életminőségét. A társadalmak a saját életbenmaradásuk érdekében alakítják életünket, formálják tudatunkat. Az emberek több mint 90%-a még harcol is ezért.

Rohannak egész életükben, egyre gyorsabban, feledve a szép nyugodt, idősebb kort. Egészségükkel mit sem foglalkoznak. Az élelmiszeripar által produkált termékeket fogyasztják, s legjobban szeretett gyermekeiket is ezen nevelik fel.

Mi lenne hát a megoldás? Elkezdtem foglalkozni a szervezet regenerálásával. Különböző tanulmányokat végeztem, hogy tudjak segíteni az embereknek. Ma már tudásommal és tapasztalataimmal sokaknak tudok segíteni a talpraállásban. Persze csodák nincsenek, de vannak kiváló, több 1000 éve bevált tapasztalatok, amikről már el is feledkeztünk, vagy nem is tudunk.

Nagyon sokat segíthetnek a gyógynövények, az egészség megőrzö mozgásrendszerek, és a testre, lélekre ható különféle masszázsok. Én nem foglalkozom termékek terjesztésével. Ezek álltalában a mai kor embereinek kiszolgálására készülnek. Pl. ha egy koszos városban éled napjaid, hamarossan fognak neked ajánlani egy készítményt, ami pótolja a friss hegyi levegő hiányát. És ebben az a vicc, hogy az emberek partnerek rá.

A sok éves tanulásnak, kutatásnak köszönhetően fel tudom mérni az emberek egészségi állapotát, s ennek mértékében tudok ajánlani különböző kúrákat, különféle egész testre ható, vagy célzott masszázs típusokat.

Nagyon sok olyan emberen tudtam segíteni, akikről már lemondott az orvostudomány. Vannak, akik a sokéves gyógyszeres kezelést abba tudták hagyni segítségemmel.

Testi-lelki ápolás, talpmasszázs, haramasszázs, egyéb keleti masszázsok, frissítő masszázs, idősek és fiatalok számára kondicionáló masszázs, gyógynövényes kúrák, prevenció egészségi állapot alapján, méregtelenítés, mely az egészséges élet alapja.

Email: kulcsareditke@gmail.com

Tel: 70/ 326-8260

Komárom-Esztergom megye, Tata, Tatabánya és környéke.


Szivesen válaszolok azoknak, akik nyitottak ebben az írányban, és kérdésük van.


Szerkesztés alatt.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 4
Havi: 9
Össz.: 5 696

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Urald a tested, lelked, ne légy a betegség rabja! - © 2008 - 2024 - uraldatested.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »